A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának szakmai támogatásával 2023 nyarán folytatja a nagy sikerű egészségügyi szűrő-, és felvilágosító programsorozatát, amelynek célja a helyi lakosok és a Balaton mellett nyaralók szűrése és egészségesebb életmódra való ösztönzése.

SZŰRŐPROGRAMJAINK



Minden szűrés térítésmentesen vehető igénybe, TAJ kártya bemutatásával!

BŐRGYÓGYÁSZATI VIZSGÁLAT​

Bőrünk védelmének szempontjából nyáron leginkább 11 és 15 óra között, tartózkodjunk árnyékban. Fontos lenne havi rendszerességgel anyajegyeink önvizsgálata, évente egyszer pedig bőrgyógyászati szűrővizsgálaton is érdemes részt venni.

DIGITÁLIS SZÁJÜREGI SZŰRŐVIZSGÁLAT

Évente Magyarországon kb. 1500-an halnak meg rosszindulatú szájüregi daganat miatt. A betegség időben való felismerésével és kezelésével ez a szám jelentősen csökkenthető. A szűrővizsgálat során a résztvevők fogazatának állapotát fájdalommentesen, jelenleg a piacon elérhető egyik legmodernebb szájüregi-szkennerrel mérjük fel, majd visszajelzést és tanácsadást adunk a páciens fogazati állapotáról és az esetleg szükséges kezelésekről.

ÁLTALÁNOS SZŰRŐVIZSGÁLATOK

Vérnyomás- és pulzusmérés mellett ellenőrizzük a vércukor szintet, valamint szükség esetén egyes vérzsírok szintjét is.

TESTÖSSZETÉTEL ELEMZÉS IN-BODY KÉSZÜLÉKKEL

A testösszetétel vizsgálat tájékoztatást ad a testzsír, testvíz, izmok testen belüli arányáról, valamint a csontok ásványianyag tartalmáról. A vizsgálattal pontosabb képet kaphatunk a tápláltsági állapotról is, beleértve a túlsúly és az elhízás mértékét.

PSA-SZINT VIZSGÁLATA

A prosztata specifikus antigén (PSA) vizsgálatát a prosztataproblémák és -daganatok szűrése érdekében érdemes elvégezni az 50 évesnél idősebb férfiak körében. A vizsgálatot ujjbegyből vett vérmintából végezzük, eredménye néhány perc alatt elkészül.

ÉLETMÓDI KOCKÁZATFELMÉRÉS ÉS TANÁCSADÁS

Életmódunk – például a táplálkozás, testmozgás, dohány- és/vagy nikotinhasználat, alkoholfogyasztás, stressz – jelentősen befolyásolja egészségünket és számos betegség kialakulását okozhatják. Az életmódi kockázatok felmérése és a szűrövizsgálati eredmények alapján komplex, személyre szabott rövid életmódi tanácsadásban részesülhetnek orvos, dietetikus és sporttudományi szakértőink által.

FUNKCIONÁLIS MOZGÁSMINTA SZŰRÉS

Egyszerű gyakorlatokon keresztül a mozgáskép, mozgásterjedelem és az egyensúlyozási képesség felmérése sporttudományi szakember által. Az eredmények alapján a résztvevők személyre szabott javaslatot kapnak az ajánlott mozgásformákról, azok heti mennyiségéről a mozgáskoordinációs készségek javítása érdekében.

INTERAKTÍV PREVENCIÓS AKTIVITÁSOK KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

Az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak egyes daganatos betegségekkel kapcsolatos önvizsgálatról és szűrésekről, a helyes szájhigiénéről, részt vehetnek alapszintű újraélesztés oktatásban, zenés rövid átmozgató programokon, sporteszközök bemutatóján, valamint a gyermekeket várja a Teddy maci kórház.

SZŰRÉSEK HELYSZÍNEI 2023

Balatonboglár

2023. július 7-9.
Pénteken 10:00 - 16:00 óra,
szombaton 10:00-18:00 óra,
vasárnap 10:00 és 14:00 óra között.
Helyszín: Dózsa György utca 15.
(56-osok tere)

Balatonalmádi

2023. július 21 - 23.
Pénteken 10:00 - 16:00 óra,
szombaton 10:00-18:00 óra,
vasárnap 10:00 és 14:00 óra között.
Helyszín: Wesselényi Strand bejáratánál

Gyenesdiás

2023. augusztus 11 -13.
Pénteken 10:00 - 16:00 óra,
szombaton 10:00-18:00 óra,
vasárnap 10:00 és 14:00 óra között.
Helyszín: Diási Játékstrand
bejáratánál

EGYÉB INFORMÁCIÓK

GYAKRA ISMÉTELT KÉRDÉSEK

DOHÁNYMENTES EURÓPÁÉRT KEZDEMÉNYEZÉS

A Dohánymentes Európáért Kezdeményezés célja a dohány- és nikotinos termékek értékesítésének megszüntetése a 2010. után született generációk számára, valamint a dohánytermékek által a természetben (vízi- és szárazföldi élővilágban) okozott károk elleni együttes európai fellépés.

Támogasd Te is aláírásoddal az Európai Unió legnagyobb dohányzásellenes polgári kezdeményezését!

Aláírás itt: https://eci.ec.europa.eu/029/public/#/screen/home

Bővebben a kezdeményezésről: https://tfe.ensp.network/

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

egeszsegpart@memt.hu

Kövess minket közösségi oldalainkon is!